Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?
Könyvadatok:
Téma: ifjúsági
Kiadó: KönyvmolyképzőKiadás éve: 2017
Oldalszám: 270 oldal
Megrendelhető: KÖNYVMOLYKÉPZŐ
Nehezen kezdtem bele, de ahogy haladtam előre a történetben úgy vált egyre izgalmassá és érdekesebbé. Imádtam, hogy tényleg a mai fiatalokról és az ő kis lelkivilágukról szól. Néhol nem tetszett a sok káromkodás, de mivel én is nem rég voltam tini, öcsém pedig most van ebben a korban, sajnos tudom, hogy a fiatalok így fejezik ki a mondandójukat: nulla szókinccsel, egyetlen racionális érv nélkül és féktelen dühvel.
Szinte fellélegeztem, amikor azt láttam, hogy értelmes becenevei vannak a karaktereknek. Egy olyan név, ami kellőképpen leírva őket, nem klisés és nem röhejes. Nem megjegyezhetetlen rövidítés és nem is gyümölcs név. A kis herceg, a Pilóta és Róka is végig hű marad a nevéhez, és a nevük is hű marad a személyiségükhöz.
"- Mit olvasol? Magyarra kell?
- Önszorgalom - morogta Kisherceg. Megdöbbentette, hogy még tizenhét évesen is akadnak olyanok a környezetében, akik nem értik, miért olvas valaki saját szórakozására, túl a kötelezőkön. De lassan kezdett beletörődni, hogy akadnak olyan emberek, akik nem akarnak mindent megismerni vagy megérteni maguk körül."
" - Arra vagy kíváncsi, hogy jól keresek-e? - kérdezte az ügyvéd kissé sértetten.
Kisherceg a fejét csóválta.
- Arra vagyok kíváncsi, hogy boldog-e.Az ügyvég úgy nézett rá, mint aki nemigen tudja értelmezni a kérdést."
Kevés olyan dolog van, amit nem imádtam volna teljes mértékben ebben a könyvben. Egyetlen egy olyan kifejezés volt, amivel ki lehetett kergetni a világból: "lesajnáló pillantás 2.0" vagy "gyilkos pillatás 2.8". Olyan érzésem volt, mintha az írónő belefáradt volna abba, hogy értelmes mondatot rakjon össze. Amikor a sok szép leírás után ezt kellett olvasnom, legszívesebben kihajítottam volna az egész könyvet az ablakon. Aztán persze nem tettem, és szinte a kedvencemmé vált.
Összegzés:
- Ha megtalálod hogy mitől különleges a hétköznapod, akkor igen. Néha egyáltalán nem egyértelmű, de rajtad múlik, hogy észre veszed-e az átlagosban az egyediséget. "
"A naplemente persze szívfájdító volt, mint az, amit a könyvben az igazi herceg néz, ha olyan nagyon-nagyon szomorú. Talán a szépsége miatt. Vagy azért, mert az ember szeme káprázik, ha már éppen készül lebukni az öböl túloldalán a fák mögé. "
"– Ma nem olvasol? (…)
– Befejeztem és nincs kedvem másba kezdeni.
– Mert olyan, mintha benned maradt volna a történet és nem tudnád elengedni. Vagy inkább az nem engedne el téged."
"A reményben az a szar, hogy kézen fogva rángatja magával a csalódást. Minél többször reménykedik, annál gyakoribb a csalódás."
