2017. november 30., csütörtök

Ifjúsági könyvekről röviden


Az utóbbi pár hónapban olvastam 3 könyvet, amik kis szösszenetek voltak ahhoz, hogy külön értékelést írjak róluk, így ebben a bejegyzésben mind háromról írok pár mondatot. Egytől egyig remek könyvek. :)

Baár Tünde: Imádom ​a nyarat!
A Buda és Vince sorozat második része szépen illusztrált képekkel van tele. Idén jelent meg, magyar író tollából származik és ifjúsági regény (tehát már megint zsűrizek :D). Igazi nyári történet, ami visszarepít mindenkit az általános iskolás éveibe. Én is hatodikos voltam, amikor egy nagyobb/egy hetes kiránduláson vettem részt az osztályommal. Éppen ezért teljesen átéreztem a gyerekek nyűgjét, amikor mindenféle után kellett nyomozni a városban. Ugyanakkor nosztalgikus hangulatba is kerültem. Annyira, hogy muszáj volt elővennem a videókat, amiket a mi táborozásunk alatt készítettünk.

10-14 éveseknek ajánlom, de a felnőtt korosztálynak is, ha kicsit vissza akarnak térni az ötödik vagy hatodik osztályba.

További információkat és a molyos adatlapot ide kattintva érhetitek el.

Fülszöveg:
Amik a táborban történtek:
– rengeteg nevetés, sok hecc
– bátorságpróba és éjszakai kalandok
– túrák és kreatív feladatok
– váratlan fordulatok és meglepetések
– pulcsievő kecskék, alvó baglyok, bogarak és kutyák
Buda és Vince, no meg az osztálytársaik kalandjai ismerősek lesznek minden iskolásnak, így egész biztosan velük izgulnak, nevetnek a nyári kalandjaikon. Baár Tünde sokéves pedagógusi élményeit is beleszőtte a fiatalok történeteibe, amit lánya, Bakos Barbara vagány illusztrációi töltöttek meg még több színnel és élettel.

Győri Katalin: Kupak ​– Nyár
Érdekes volt egy 16 éves fiú szemszögéből olvasni az életét. A szöveg ugyan nem összefüggő és kevéske is, de pont ezért csak a leglényegesebb dolgok vannak benne. És ez az egyik nagyszerűsége a könyvnek. Felesleges oldalakat kihagyva, olyan fontos mondandót közvetít kevesebb, mint 100 oldalban, amit más könyvek 500 oldalban sem tudnak. A novella éppen annyira elég, hogy pár szereplőt - köztük Kupakot is - megkedveljük, és akarjunk még róluk olvasni. A közösségi szolgálat és az idősek is fontos szerepet kapnak. Az előbbit én mindig kötelező szenvedésként fogtam fel, és ezzel Kupak sincs máshogy. Egy idős bácsi azonban képes ezt a hozzáállását megváltoztatni, és még jó tanácsokkal is szolgál a fiú szerelmi életéhez.
Nagyon tetszettek az apró kis részletek, és a karakter fejlődés is. Érdekelne, hogy mi történt a nyár és az év további részében. :)

15-18 éves korosztálynak ajánlom.

További információkat és a molyos adatlapot ide kattintva érhetitek el.

Fülszöveg:
Kérdéseket teszünk fel, és válaszokra várunk. Kapcsolatot keresünk, és kiakadunk, ha nincs térerő. Vagy wifi. Ha csak felszínes, de valójában nem működik a kommunikáció. Pedig ugyanarra van szüksége a tizenhatévesnek és a nyolcvanhatévesnek is. Kapcsolatra. Valódira. A Kupak-novellákban ez áll fő helyen, a kamaszfiú Kupak kapcsolatai és dilemmái. Mit kezdjen a „kötelező önkéntességgel” egy öregotthonban? Mitől lesz igazi az első szerelem? Miben különbözik a „csajozástól”? Hogyan beszéljen apa a fiával, fiú az apjával kényes kérdésekről? Külföldre menni az amerikai nagybácsi nyomán, vagy maradni itthon a szűkös lehetőségek között? Milyen jó, hogy nem kell mindenben azonnal dönteni. Elég kapcsolatban maradni. Tiniktől a nagyszülőkig minden korosztálynak jó szívvel ajánlhatjuk hát Győri Katalin novellafüzérét, amiből egy nyár regényszerűen összefűződő története bontakozik ki.

Elisabetta Gnone: Ég ​veled, Fairy Oak!

A Fairy Oak könyvek kiskorom óta minden karácsony előtt jelentek meg magyarul. Amióta ez abbamaradt - azaz kijött az utolsó 7. rész is - keresem minden évben decemberben Elisabetta Gnone új könyveit a karácsonyi vásárban. Sok pozitív emlékem köthető ehhez az időszakhoz. Emlékszem, amint megjelent, az osztálytársaim kezében rögtön másnap már ott is volt (6 fiú kivételével :D).
Ez az utolsó történet sem kevésbé aranyos, mint a többi. Meghatóan bájos, a szívemhez szóló történet volt. A kedvencem a sok üvegcse, amik az emlékeket tartalmazzák. És az a pár nap, amikor a cipők eltűnnek. :D 

10-15 éves korosztálynak ajánlom.

További információkat és a molyos adatlapot ide kattintva érhetitek el.

Fülszöveg:
Feli ​hazatért. Az otthonától távol töltött 15 esztendő alatt folyamatosan tudósított otthon maradt tündérbarátnőinek és mesélt a faluról, a kislányokról, a velük és barátaikkal együtt átélt hihetetlen kalandokról. A tündérkék azonban még ennél is többre kíváncsiak. Azt szeretnék, ha még többet mesélne nekik az ott töltött időről, és a történetek örökké tartanának! Újabb történeteket követelnek, újabb kalandokat! Mindent tudni akarnak Bűvös Tölgy falujáról és annak lakóiról. Feli boldogan egyezik bele, és négy újabb történetet ígér. Ugyanis ez lehetővé teszi számára, hogy emlékeibe temetkezhessen, és újra átélje a csodálatos napokat. Igen ám, de meddig? Előbb utóbb el kell majd szakadnia a múlttól, és szembe kell néznie a jövővel. Nagyon jól tudja, és most hogy már csak egy történet van hátra, érzi, hogy a szíve erősebben kalapál: vajon képes lesz örökre búcsút venni Fairy Oaktól?
Utolsó meséje megható és szenvedélyes, ugyanakkor még egy meglepetést tartogat, és felfedi a fátylat egy jóslatról…


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése