2016. november 22., kedd

Cathy Cassidy: Nyári ​álom

Könyvadatok:
Kiadó: Kolibri
Oldalszám: 344 oldal
Téma: ifjúsági
Sorozat: Csajok és csokik 3. része
Kiadás éve: 2016
Megrendelhető: Bookline

Fülszöveg:
Summer ​élete a tánc.
Mindig is arról álmodozott, hogy az általános iskola befejezése után a balettintézetbe jelentkezik. Épp ezért a nyári szünet számára nem a tengerparti bulikat és a láblógatást jelenti, ahogy a testvéreinek: ő megszállottan készül a meghallgatásra.
Csakhogy minél elszántabban hajszolja Summer a tökéletességet, annál kevésbé elégedett a teljesítményével. És ezt az égvilágon senki nem veszi észre – azt a fiút kivéve, akire ő mindig csak barátként tekintett…
Vajon képes lesz belátni Summer, hogy a makacsságával nemcsak a jövőjét teszi kockára, de önmagát is veszélybe sodorja?
Véleményem:
Az utóbbi időben ez volt az egyetlen értékelés, amin nem kellett sokat agyalnom. Egyszerűen annyira megérintett és át tudtam érezni, hogy nem is tudnék róla rosszat írni.

Míg Cherry történetében inkább az ismerkedésre és a hazugságokra terelődik a hangsúly, addig Skye története kicsit elrugaszkodik a földtől. Summer könyve azonban megint visszaránt a kegyetlen valóságba. Az ő története egyáltalán nem habos-babos, édes-mézes. És valójában ez volt az, ami a legjobban tetszett benne.

Summer mindene a balett. Életcélja, hogy bejusson a Londoni Királyi Balettiskolába. Amikor ez nem sikerül nem keseredik el, de 2 év után újra jön egy lehetőség, amit semmi áron nem szalasztana el. Egy idő után pedig mániákusan fog ragaszkodni ahhoz az elképzeléshez, hogy csak a vékony és kiemelkedően profi táncosokat veszik majd fel. Kialakul magáról egy önképe, ami nem teljesen tükrözi a valóságot.

Ebből is látszik, hogy ez nem egy vidám sztori. Komoly és valós betegséget ír le, amiben a mi világunkban is számtalan ember szenved.
A másik ilyen feltűnő dolog, hogy Summer a cselekmények előrehaladtával folyamatosan veszti el azt a képességét, hogy szívből élvezni tudja a táncot. Cathy Cassidy leírja nekünk, hogy a balett nem móka és kacagás. Ugyanolyan keményen kell érte dolgozni, mint bármi másért az életben.

Sokáig azt hihetnénk, hogy a család élete is rendes kerékvágásban halad. A szülők házassága után azonban a felnőttek egy 3 hetes nászútra mennek külföldre, ahonnan nem tudják ellenőrizni a lányokat. A pokol azonban még így sem szabadul el. Azonban Summer szemszögéből teljesen átértékeljük az előző házasság válását. Ugyanígy többet kapunk Honey-ból is.

Ebben a részben is szerepel egy kis szerelem, egy kis csoki, egy kis édesség, azonban mindezt elnyomja Summer mániája. Igazából azért sem nagyon látunk bele ezekbe a dolgokba, mert a lány szinte minden idejét a táncteremben tölti és folyton-folyvást gyakorol. 


Értékelés:


Plusz:
Hoztam egy videót az egyik kedvenc táncosnőmtől :)

2016. november 3., csütörtök

Leiner Laura: Illúzió (Bexi 3.)

Könyvadatok:
Kiadó: L&L
Oldalszám: 424 oldal
Téma: ifjúsági
Sorozat: -
Kiadás éve: 2015
Megrendelhető: Bookline
Fülszöveg:
Bexi – civil nevén Budai Rebeka – második albumának sikere, egy londoni út és a Nagy Márkkal való el sem kezdődött kapcsolatának vége után hirtelen elveszti a talajt a lába alól. Geriben csalódnia kellett, Márk szóba sem áll vele, de talán a zenei sikertelenségtől rendül meg leginkább. Szerencsére még mindig mellette áll a családja, valamint Anti, Evelin, Körte, az agyontetovált menedzser, és a Fogd be Aszád vérbeli trolljai. Így a szakmai és magánéleti mélypont sem tarthat sokáig…

Véleményem:
Hát ez csudijó volt! 

Minden benne volt, amit eddig hiányoltam az egész sorozatból. Ez pörgős, vicces és olvasmányos volt. Végre azt kaptam Leiner Laurától, amit vártam. 

Igazán sikerült felhozni ezzel az egy kötettel az egész sorozat színvonalát. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy magamnak is megvásárlom az egészet. Csak hogy a polcomon tudhassam az írónő összes megjelent írását.  


A szereplők sokat változtak, mióta megismertük őket. Beki egy alkotóválság közepébe került. A Fogd be Aszád! és Evelin végre rátaláltak az útjukra. Nagy Márk kezdett kicsit komolyabb lenni. Még Körte is eléggé sokat szerepelt az oldalakon. 

Kedvenc új szereplőt avattam György, alias Dzsordzs személyében. Igaz csak egy jelenet tartozott hozzá, de az eléggé  feldobta a hangulatot.

Drámában sem volt hiány. 
Kaptunk itt megvadult menedzsereket, pofozkodó celebeket, véres ingeket és összetört szíveket. 
Kicsit örültem a pár hetes kikapcsolásnak, amikor Bexike elutazott kikapcsolódni és dalokat írni. Azt mondom, hogy akkor viszonylag felhőtlen volt az élete. Egyébként ha kihagyták volna ezt a kis részt, valószínűleg a hajamat téptem volna a sok barbárságtól, amit a szerző elkövetett. 
Szegény szereplők úgy meg lettek cincálva, mint még soha! 

Egyedül a vége az, ami borzalmas. Nem tudom épp ésszel felfogni, hogy miért kell a happy end-et ilyen csúnyán tönkretenni? 
Már előre érzem, hogy a következő rész csak a drámázásról fog szólni...Ráadásul nagyon gyanús, hogy az utolsó jelenet csak azért került bele, hogy az olvasók megvegyék a következő részt. 
És bár nagy igazság, hogy a függővég érdekes módon az emberek 90%-ánál beválik. Ők azok akik lelkesen várják a megjelenést és megveszik a sorozat következő kötetét is. Én a maradék 10%-ba tartozom. Engem ez a vég most nem dobott fel. 


Plusz:
Mint, ahogy azt a sorozat többi részében megszokhattuk, itt is nagy szerepet kapnak a  dalok. Egy fontosabbat emelnék ki, amire szántam egy kis időt, meghallgattam és valami eszméletlen jó.



Értékelés:

2016. november 2., szerda

Novemberi megjelenések


Sziasztok!
Csináltam egy rövid összefoglalót a novemberbenmegjelenő könyvekről.
Ez a kis válogatás nem az összes megjelenést tartalmazza, csak azt ami engem is érdekel :)

A könyvek címére kattintva elő lehet őket rendelni. Illetve a dedikálásokkal kapcsolatos dolgokat megtaláljátok a leírás végén.


Studium Plusz 

Maros Edit: És ami mögötte van
Három ​​átlagos harmincas nő. Az egyik már régóta feleség és családanya; a másik bár egyedülálló, de odaadóan neveli a kisfiát; a harmadik gyönyörű, tehetős üzletasszony. Nem is lehetnének büszkébbek és boldogabbak. Látszólag. 
Tizenöt évvel ezelőtt egyforma esélyekkel léptek ki a nagybetűsnek nevezett életbe, a sors mégis különböző utakat tartogatott számukra. Kriszta, Eszter és Viki az érettségi találkozóra készülve idézik fel múltjuk legjelentősebb fordulópontjait, azokat az eseményeket, melyekre szívesen emlékeznek vissza, és azokat is, amelyek megbéklyózzák a jelent, sőt talán a jövőt is. Mindazt, amiről a hétköznapokban nem beszélnek, ami a látszat mögött lapul. 

Várható megjelenés: 2016. november 2.


Alexandra

George R. R. Martin: A ​Hét Királyság lovagja
George R. R. Martin A tűz és jég dalával párhuzamosan írt kisregényei Westeros múltjába visznek el minket, amikor még a sárkánykirályok uralják a Hét Királyságot, ám hatalmukat belviszályok és trónkövetelők fenyegetik – veszélyes és izgalmas idők egy kóbor lovag és fegyverhordozója számára. 
Várható megjelenés: 2016. november 2.


Libri

Fábián Janka: Az ​utolsó boszorkány lánya
1760-ban ​​Zsófia, az utolsó bécsi boszorkány lánya szomorúan fogadja a Habsburg-trónörökös, József főherceg közelgő házasságának hírét. A lány évek óta titokban rajong Mária Terézia elsőszülött fiáért, és az esküvő napján úgy érzi, valamivel fel kell hívnia magára a főrangú ifjú figyelmét. Ám ehelyett egy másik fiatalember szeme akad meg rajta; a daliás Kolosy Károly, a királynő magyar királyi testőrségének tagja még párbajozik is érte…
Várható megjelenés: 2016. november 2.

Lakatos Levente: A ​pillangók ébredése
Liza ​szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt.Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik.
A kormánypárt új szóvivője, Szentesy Igor veszélyesen mélyre merül a politikai hazugságok feneketlen tengerében. A férfi, a válófélben lévő elnök jobbkezeként számtalan külföldi útra hivatalos, ami éppen kapóra jön a számára: idegen nők ágyában hajszolt élvezetekkel vesz elégtételt darabokra tört szívéért.

Várható megjelenés: 2016. november 15.


Könyvmolyképző

Rick Riordan: A ​vörös piramis
Egy éjjel dr. Kane „kísérletezni” viszi a testvéreket a British Museumba, hátha helyre tudja hozni a család dolgait. Terve azonban félresikerül. A világra szabadítja Széthet, az egyiptomi istent, aki fogságba ejti őt, a gyerekeknek pedig menekülniük kell, hogy egyáltalán életben maradhassanak. 
Sadie és Carter nemsokára megtapasztalják, milyen az, amikor az egyiptomi istenek ébredezni kezdenek. Ráadásul Széth – mind közül a legrosszabb – kipécézte magának a Kane családot. Hogy megállítsák, a testvérek életveszélyes kalandra indulnak a világ körül, melynek során sötét titkokra derül fény.
Várható megjelenés: 2016. november 2.


Fényesen süt a nap a Százszigeten, mégis sötét árnyak kísértik az útjukat. Conor, Abeke, Meilin és Rollan bejárta már az egész világot, hatalmas erejű talizmánok után kutatva, nehogy fegyverként az ellenség kezére jussanak. Utazásuk során az ifjú hősök nyomában mindvégig ott lihegett az üldözők hada, és különös módon mindig pontosan tudták, hol is találják őket. Most már az okát is tudják.
Áruló rejtőzik közöttük.
Várható megjelenés: 2016. november 8.

Julianne Donaldson: Blackmoore
Kate ​Worthington jól tudja, hogy soha nem mehet feleségül kiszemeltjéhez, ezért elhatározza, Indiába utazik, hogy megzabolázza nyughatatlan lelkét, és megszabaduljon kellemetlen családjától. Kotnyeles édesanyjának azonban más tervei vannak. Az asszony alkut köt Kate-tel: elutazhat Indiába, de csak akkor, ha egymás után három házassági ajánlatra is nemet mond. 
Várható megjelenés: 2016. november 18.



A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. 
Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené.
Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek? 
A békebeli bűn- és szívügyek, melyek a Leányrablás Budapesten és A Rudnay-gyilkosságok című regényekben még homályban maradtak, most végre tán megoldásra lelnek.
Várható megjelenés: 2016. november


General Press

Katherine Webb: Az ​angol lány
A kezdő régész, Joan Seabrook gyermekkori álma végre beteljesedni látszik, amikor lehetősége nyílik arra, hogy ellátogasson Maszkat ősi városába. A lány egy tragédia elől menekül Angliából Ománba, ahol reményei szerint végre feltárhatja a sivatagi erőd, Dzsabrín titkait. 
Omán azonban a múltban ragadt – a kemény és rejtélyes országban épp harcok folynak, így hát nem hagyhatja el Maszkat környékét, és a kutatásra sem kap engedélyt.
Várható megjelenés: 2016. november 3.

Lazi

Helen Halstead onnantól indítja Darcyék történetét, ahol Austen abbahagyta. Megörökíti egybekelésüket, majd a friss házasok első közös éveit, amikor is Mrs. Darcy hirtelen a londoni társasági élet középpontjában találja magát. Ez erőteljes váltásnak bizonyul a nyugalmas vidéki élethez képest, ám Elizabeth éles esze, természetes bája és üdítő szellemessége saját jogon is népszerűvé teszi őt a legmagasabb körökben.
Várható megjelenés: 2016. november 3.


Agave Könyvek

Stephenie Meyer: A ​Vegyész
A regény egy okos és elszánt nőről szól, aki valaha titkosügynök volt, de most folyamatos életveszélyben, korábbi megbízói elől bujkál.Az amerikai kormánynak dolgozott, de ezt nagyon kevesen tudják róla. A szakmája egyik legkiválóbb tehetsége volt, egy olyan részleg legféltettebb titka, amelynek még neve sincs. Amikor pedig kockázati tényezővé vált, figyelmeztetés nélkül törtek az életére.Azóta ritkán marad egy helyen, és állandóan megváltoztatja a nevét. Megölték az egyetlen embert, akiben bízott, de ő még mindig fenyegetést jelent volt megbízóinak, mert tud valamit, amit nem kellene. Holtan akarják látni. Méghozzá hamar.Amikor a korábbi felettese felajánlja a kiutat, ő belátja, hogy nincs más választása. El kell vállalnia egy utolsó ügyet. De az információ, amelynek birtokába jut, csak még veszélyesebb helyzetbe sodorja.Várható megjelenés: 2016. november 8.


Álomgyár

Egyedül Rachel, egy dán édesanya és egy fekete édesapa gyermeke éli túl azt a családi tragédiát, amely egy végzetes reggelen következett be chicagói házuk tetején. 
A kislány új gyámot kap, az afroamerikai nagyanyjával egy többnyire feketék lakta közösségbe kerül, ahol világosbarna bőre, kék szeme és szépsége miatt folyamatosan a figyelem középpontjába kerül. Ez a figyelem végigkíséri, ahogy cseperedik és próbálja feldolgozni a gyászát, miközben lassan megérti, hogy az anyja titka és tragédiája milyen kapcsolatban áll saját bizonytalan identitásával.
Várható megjelenés: 2016. november 10.


A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja. 
Várható megjelenés: 2016. november 10.

Gold Book

Bányai D. Ilona: Boszorkánykör
Egy Tokaj melletti kis faluból három nő keveredik Szent Iván éjjelén a közeli Öreg-erdőbe: egy tehetős gazda boldogtalan felesége, a falu kondásának nincstelen, de talpraesett lánya, és egy apátlan-anyátlan árva, aki évek óta kénytelen elviselni mostohája kegyetlenségét. Mindhármuk lépteit a végső kétségbeesés vezérli, és nem is sejtik, hogy sorsuk hamarosan összefonódik és örökre megváltozik.
Várható megjelenés: 2016. november 11.

Kossuth

Arianna Huffington saját életéből merít: miután éveken át túlhajszolta magát, összeomlott. Sokáig nem tudtak rájönni, hogy mi a baja, ezért saját maga kezdett kutatni a kiváltó okok után. Ráébredt, hogy a a megszokott értelemben vett siker ilyen kritikus fizikai állapothoz vezethet ez pedig óriási problémát jelez. Ha az emberek képtelenek kikapcsolni a telefonjukat, és szoronganak, ha valahol nincs internethozzáférés, az nem normális állapot. Az emberek jó része stresszesen, magát túlhajszolva, állandó belső feszültséggel, él. Nem meglepő, hogy az ilyen őrületes tempót diktáló és feszültséget generáló életmód nagy eséllyel eredményez szívinfarktust vagy rákot. Vajon megéri-e? 
Várható megjelenés: 2016. november 15.