2016. március 21., hétfő

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő *Mini-könyvklub 3*

Fülszöveg:
Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.
Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.
A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…
Bár mese lenne!
Vélemény:
Bár csak 16 éves vagyok, de az életem eddigi részében eléggé sok mesével találkoztam már, amik egytől egyig valamilyen hatással voltak rám. Legyen az egy egyszerű mese, mint A kis gyufaárus lány, vagy egy hosszabb lélegzetvételű történet, mint a Fairy Oak. Néha még ma is belegondolok abba, hogy ezek mit is jelentettek nekem, akkor amikor olvastam őket illetve milyen értékeket képeznek számomra a jelenben. Vajon mennyire befolyásolták az életemet?
Ha jobban belegondolok nagyon is hatással voltak arra, hogy most milyen értékeket tartok a legfontosabbnak és mi az, ami mentén megítélem a dolgokat. 

Számomra az Ólomerdő is egy ilyen mese. Ami nem csak egy lány fejlődését, nővé érését mutatja be, hanem példát mutat az olvasói számára is. Azt kell, hogy mondjam, nekem már maga a könyv létezése is akarva-akaratlanul is egy nagyon rossz szokásomat alakította át. Ezt a szokásomat sokan ismerik, én csak könyvtárt-titisznek hívom. A változás történetesen egy könyvtár épületében ment végbe, ahova azért mentem be, hogy kikölcsönözzem Kleinheincz Csilla irományát. Gondoltam belelapozok, megnézem nincs e valami baja a példánynak és egyszerűen ott ragadtam. Abban a pillanatban, hogy elkezdtem olvasni számomra megszűnt az idő fogalma. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem és végeztem az egésszel. Még jó, hogy megvolt nekik a következő rész is, így az most itt csücsül mellettem! :D
Rá kellett jönnöm, hogy nem csak egy könyvélménnyel lettem gazdagabb, hanem a könyvtár is egy olyan kellemes hely, ahol senki sem zavar olvasás közben és órákon keresztül csend van. Tehát ha a könyv kevésbé lett volna jó, akkor is  már alapból egy élménnyel gazdagodtam.



Nyilván kitaláltátok már, hogy lennie kellett egy másik élménynek is, amit olvasás közben szereztem. Ennek a történetét itt olvashatjátok:
Nem véletlen emlegettem feljebb a meséket, hiszen mostani Mini-könyvklub páciensünk is rendelkezik igazi népies mese motívumokkal. A tündérek mellé még egy jó adag olyan elem is társul, mint a fésűből elővarázsolt erdő, a mostohaanya és a parazsat evő táltos paripa. Amiknek a történetét és működésének módját persze mindannyian ismerjük és talán már unjuk is, de higgyetek nekem! Ebben a könyvben egyáltalán nem idegesítő ezeknek a motívumoknak a jelenléte! Sőt, inkább még élvezetessé és izgalmassá teszi a egészet azzal, hogy beleszövi ezeket a dolgokat. Ugyanakkor engem kellemes és ismerős érzéssel töltött el, hogy ezek a sokszor hallott és kiskoromban imádott dolgok is megjelentek.




A szereplők többnyire egyszerűek, nincsenek túlbonyolítva. Saját értékeik vannak, amik mentén cselekszenek és ez adja a történet fő konfliktusát.
A regény központjában Emese áll, aki az apja hibája miatt Rabonbánhoz kerül egy elvarázsolt helyre. Közben a lány is és édesapja, István is a másik szülő (Lóna) keresésére indul, akit évek óta a mostohaanyja tart fogva. István emberként csak nagy árat fizetve juthatott be a tündérvilágba, ahol elveszett tündér felesége van. A történet tartogat még pár igen érdekes és fontos szereplőt, de egyenlőre megmaradnék a spoiler mentes írásnál. Ha felkeltette az érdeklődéseteket a könyv, akkor mindenképpen olvassátok el! 

A sorból kicsit kilóg, de karakter ábrázolásban szerintem a legjobban hozott szereplő egy manó volt, akinek két énje és ehhez híven két neve is van. A poént nem szeretném elárulni, hogy miért lett ilyen és miért jelentős, de annyit elmondok, hogy egy eszméletlenül jól ábrázolt karakterrel van dolgunk, akinek megvan a saját története, csak meg kell írni ;) 

Az egész tündér világot a szerző úgy építi fel, hogy az olvasó szinte maga előtt látja az eget, a kastélyokat, az Ólomerdő fáit, a talajt és még a legapróbb részleteket is. Bele tudjuk magunkat élni az egész történetbe, Emese vagy bármelyik szereplő helyébe és az ő szemükkel látni ezt a csodálatos világot.
A legnagyobb tanulságot én az egyéni kapcsolatok szintjén tudtam értelmezni. Ha Lóna odafigyel a testvérére, akkor nem történtek volna meg azok a rossz dolgok, amik miatt többek között a lányának is felelnie kellett volna. Ha Lóna jobban figyel a lányára, akkor nem kellett volna szegény kislánynak anya nélkül felnőnie. Ha István ugyancsak előrébb látó lett volna, akkor Emesét nem viszik el tőle és így tovább... A lényeg az, hogy nem lehetünk önzőek, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tetteink következményeit és nem élhetünk az "önmegvalósítás" szintjén (legalábbis az etika tanárom hasonló szavakat használna erre a szituációra :D).
Az író mind a történet ábrázolásával, mind a stílusával a szívemhez nőtt. 
Összegzés:
Cselekmény: 9/10
Borító: 5
/5
Szereplők: 5/5 

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett a könyvtáros bevezetőd, meg a képek, amiket válogattál. :) Viszont szerintem Emese nem az "apja hibája miatt" került Rabonbánhoz, hiszen Rabonbán azt mondta, hogy István mindenképpen elvesztette volna Emesét, de így ő meg tudta menteni. Vagyis olyan szempontból igaz, hogy az apja miatt került oda, de én nem nevezném hibának, inkább örülhetnek, hogy Rabonbán eljött érte, amikor baj volt. Én legalábbis így látom. :) Mit gondolsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Eléggé izgultam rajta, hogy túl hosszú lesz vele a bejegyzés és senki sem fogja elolvasni emiatt :D
      Amikor azt írtam, hogy az apja hibájából történtek a dolgok, akkor azt úgy értettem, hogy Ő is közrejátszott a történések és az események alakulásában. Teljesen jogos, igazad van, emlékszem amikor írta azt, hogy így is - úgy is megtörtént volna a dolog, de Rabonbánnal sokkal jobban járt. :)

      Törlés
  2. De jó ez a könyvtáras sztori! :)) Még sosem bírtam túl sokáig olvasni egy könyvet se a könyvtárban, nagyon jó élmény lehetett! Nagyon jó kis ajánló lett, sőt, várom az Üveghegyről is a véleményedet, terveb van nálam is, de még nem most. :)

    (Egyébként nekem annyira kimaradtak ezek a népmesei motívumok a gyerekkoromból, hogy meglepett a parazsat evő paripa, meglepett a fésű-erdő meg az összes többi ilyen mese-elem. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nagyon jó érzés legalábbis az itthoni zajos élet után nagy megkönnyebbülés volt :D Ma is mentem és egyszerűen tök jól esett! Egyébként eddig tényleg nem szerettem a könyvtárakat, a könyvtárosokat és úgy az egész atmoszférát sem, de most már értékelni tudom, hogy nyugalom van körülöttem. Na jó, ez így nagyon nagymamásan hangozik, de tényleg jó érzés :)
      Majd én is kíváncsi leszek a Te véleményedre az Üveghegyről ;) Nálam is van még előtte 4 könyv, de igyekszem...

      ((Komolyan mondod? Én amikor megláttam őket a könyv lapjain akkor már magamban mondtam is a történeteket, amik kapcsolódnak hozzájuk és amik hirtelen eszembe jutottak.))

      Törlés
  3. Én néztem kiskoromban a tévében magyar népmeséket, meg volt mesekönyvünk is rengeteg népmesével, azt sokat olvasgattam 6-8 évesen, de nekem se rémlik a parazsat evő táltos, se a fésűből kinövő erdő. Mindegy, most is tanultunk valami újat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A parazsat evő állat pl.: az égig érő fa; bár abban a gebe eszik parazsat és úgy változik táltossá :) A fésűből nőtt erdő pedig szerintem eléggé sok mesében megtalálható, ahol a főszereplőt és a csodaszép királylányt üldözi egy banya. Példát most hirtelen nem tudok mondani, egyszerűen nem jut eszembe a mese neve, pedig a szemeim előtt már pörögnek a képkockák :D

      Törlés